Home / Szakikereső / A villanyszerelők

A villanyszerelők

Szponzorált tartalom

1986-ban voltam közel a villanyszereléshez, azóta gyakorlatilag teljesen más vonalon teszem azt, amihez értek.

Van egy csapat, akik büszkén vállalják: a villanyszerelés az egyik legszebb munka, hiszen Ők ott vannak az elejétől a végéig, látják miből mi lesz és nem csak egy rész elemet képesek szakmailag megoldani. Megtervezik, kivésik, felragasztják, bekötik, behúzzák akár csőbe, vagy csak adott esetben egyszerűen a csatornába rejtik el a vezetéket.

Ők a Villanyszerelők. Egy komplett panel lakás átvezetékelését kísértem végig, mind szemmel, mind tevékenyen részt vállalva a munkálatokban, mint Segéd M.

Kábelek dzsungele, messze nem a szabvány színekben, hol a falban, hol 10 centis csőben. 60-es évek divatja. Építészetileg. Fele beton, a közfalak tégla. A vakolat bírta.

Helyszín:

Lakatos lakótelep Pestszentlőrinc

1962 és 1967 között épült a lakótelep. 1975-ben itt forgatták az Utánam, srácok! című ifjúsági sorozat lakótelepi helyszíneit. Ez a tény azért nem közismert, illetve – főleg miskolciak körében – alaptalanul vitatott, mivel a történet szerint is Miskolcon játszódó filmben ezek a lakótelepi-iskolai jelenetek jellegzetes, felismerhető miskolci helyszínekkel váltakoznak, ugyanakkor a Lakatos úti lakótelepen található valamennyi bérháztípus Miskolcon is több lakótelepen megtalálható.

És akkor jön, non nem a Tenkes kapitánya, hanem a Fixvill és megcsinálja, mert tudja!

A megrendelő örül, mert a lehetőségekhez képest az új rézvezetékei védőcsőbe, és/vagy MCS csatornába kerülnek, az életet védelmet biztosító földelés a lakás minden pontjára odaér – még az öntöttvas régi kádhoz is.

Felkerül az életvédelmi relé (FI) és utána jön a szaki aki 500 volton ellenőrzi, hogy minden a helyén legyen. Minden kapcsolót, dugaljat (konnektor) érintkezőt stb. stb.

És utána helyre állítják a srácok a „szétvert” falat.

Persze én csak azért voltam ott, mert én mindenütt ott vagyok.

Ja!

A LÉNYEG!

Vidékre is mennek a fiúk!

Na azért azt a kb. 80 km-es kört betartják.

06 20 456 8680 ha ezt a számot hívod, mindenre „fény dérül”!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Citadella története

A Citadella egy erődítmény és kilátópont Budapesten, Gellért-hegy tetején található. Az épületet a Habsburg Birodalom építtette a 19. században, és azóta is egy fontos látnivaló és jelkép a városban. Az épület története: Az 1850-es években, a Habsburgok által vezetett birodalom számos várost erősített meg a forradalmi és szabadságharcos eseményeket követően. A Gellért-hegy teteje is egy

Cikk arról, hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat vezetéket

Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az amerikaiak robbantották fel. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Búvár- és Mentési Központja olyan homályos helyen található, mint a neve – az egykor vidéki sávban Panama Cityben, egy jelenleg virágzó üdülővárosban Florida délnyugati részén, Alabamától 70 mérföldre délre a határtól.  A cikk szerint a központban évtizedek

„Mindenki szerette egymást”: a jugonosztalgia felemelkedése

Déli szomszédainknál is sokan emlékeznek vissza – derűs szívvel – a volt Jugoszláviára. Míg a volt Jugoszlávia sok polgára hiányolja az alacsonyabb árakat és a globális elismerést, mások óvakodnak a Tito-korszak túlromantizálásától – írja a The Guardian Mint sok ország a volt keleti blokkban a „diktátoraikra” szívesen emlékeznek. Ebből a szórásból a volt jugoszláv partizán

Szóval itt vannak!

Torrente felügyelő Ez már a harmadik UFO az amerikai légtérben, ami miatt vadászgépeket kellett indítani a megsemmisítésük érdekében – írja a The Guardian És mi van akkor, ha ezek az űrből érkeztek? Az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett – közölte a kanadai