33 ezer orvos lépett vissza a kamarába

Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat.

Az ATV-ben kérdezték meg az egészségügyi államtitkárt, hogy mi erről a véleménye. Helyén kezelve a dolgokat, Takács Péter válassza nevetséges.

Takács szerint aki ismét belépett, az is csak azért tette, mert hiába nem ért egyet, már megszokta, hogy tag.

„Én nagyon sok olyan kollégát ismerek, aki ugyan a jelenlegi elnökség céljaival meg módszereivel nem ért egyet, de harminc éve kamarista, és visszalépett az orvosi kamarába. Igazából én ennek nem tulajdonítok jelentőséget”

– mondta ki az államtitkár.

Hogy az államtitkár úr kit ismer és kit nem itt most semmilyen jelentőséggel nem bír. De mint ahogy a Fidesz mindent, ezt a marhaságot is tudja tetézni, hiszen Takács szerint csalásra utaló jeleket is lát, miszerint, olyanokat is beléptettek ismét a kamarába, akik direkt közölték, hogy nem akarnak tagok lenni.

Ha tetszett oszd meg a profilodon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .