Magasnyomású mosók és takarítókocsik vonultak fel Zugló legnagyobb csomópontjánál, hogy megtisztítsák azt a kosztól és a szeméttől. A Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezéséhez csatlakozott a két határos kerület önkormányzata, több szervezetElolvasom

Dr. Kásler Miklósaz Emberi Erőforrások Minisztériumánakminisztere részéreTisztelt Miniszter Úr!Engedje meg, hogy a legfontosabbal kezdjem: kérem, győzze meg a Kormányt, hogy tegye végre  félre a politikai játszmákat, mert itt és mostElolvasom

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. február 26-án 23 óra 2 perckor érkezett bejelentés, hogy a XIV. kerületben, a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében lévő buszmegállóban megszúrtak egyElolvasom

Lakástűz uglóban

Egy férfi életét vesztette a Répásy Mihály utcában történt tűzesetben. A Répásy Mihály utcában egy körülbelül harminc négyzetméteres földszinti lakásban csaptak fel a lángok mintegy négy négyzetméteren, csütörtökön délután.  Elolvasom

Dürrer kert

Sokan és sokáig reménykedtek abban, hogy csak „fake news” a Dürer Kert megszűnése. Az Ajtósi Dürer sori intézményt 2008-ban nyitották meg, és röpke tíz év alatt Budapest legnépszerűbb koncert- ésElolvasom

Bérlakás Zugló

Zugló – Elkészült az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletének szabályozásáról szóló új rendelet tervezete. A szabályzó a korábban felhalmozódott problémák megoldásán túl biztosítja a minőségi lakhatást és a bérlakás állomány növelését, illetveElolvasom

Liget Projekt

Megosztó a vélemény a Liget Projekttel kapcsolatban. Mondhatni markolóval tolják be a pénzt a buliba. Újabb közel 4 milliárdot tesznek bele, a zöldfelület programjába. Újabb 3,9 milliárd forintos fejlesztéssel mintegyElolvasom

Patakba esett egy ember Budapest XIV. kerületében, a Gvadányi utcában, közölte honlapján a Katasztrófavédelem. A hétfő délutáni közlés szerint az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egység kötélbiztosítás mellett, létraElolvasom

Az épületben egy konditerem és egy vívóterem is helyet kapott, továbbá új tetőszerkezettel és nyílászárókkal újult meg a székház. Mintegy egymilliárd forintból újították fel a BVSC-Zugló Szőnyi úti székházát, ésElolvasom

A költségvetés módosítása, tanulmány készítése a parkoló automaták elhelyezéséről, ingatlanértékesítés, többek között ezekről döntött a képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén. A képviselők határoztak a szociális rendelet módosításáról, vis major támogatás igényléséről,Elolvasom

Újabb hatvanhárom speciális gépjármű állt a katasztrófavédelem szolgálatába, az új eszközöket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője adta át szerdán Budapesten.Elolvasom

Arold Péter A térfigyelő központban figyeltek fel arra a nőre, aki a gyanú szerint varázsdohányt adott el több fogyasztónak a Bosnyák téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2020.Elolvasom

  Arold Péter/MTI Mivel ma éjféltől megszűnik a veszélyhelyzet Magyarországon, ezért holnaptól nem tart sajtótájékoztatót az operatív törzs, de munkáját továbbra is végzi. A pandémia még mindig tart, a vírusElolvasom

Hosszan tartó, súlyos betegség után 66 éves korában elhunyt Gém Zoltán. A BVSC-Zugló korábbi kiváló vízilabdázója négy évtizeden keresztül szolgálta a zuglói sportegyesületet. A hírt az egykori vízilabdázó barátja, aElolvasom

Arold Péter Megkezdődtek a Csömöri út–Drégelyvár utcai közúti felüljáró felújítási munkáihoz kapcsolódó előkészítő és feltáró munkák, ezért 2020. április 18-án, szombat 12 órától a felüljárót lezárják a forgalom elől. A hídonElolvasom

Eddig tisztázatlan körülmények között egy mentőautó és egy autó ütközött össze 2020. április 8-án 12 óra 50 perc körül Budapest XIV. kerületében, az Egressy út és Miskolci utca kereszteződésében. Hirdetés  Elolvasom