Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben  – közölte a család az MTI-vel hétfőn.     A hosszan tartó betegség után február 22-én elhunyt Kárászy Szilviát, Tahi Tóth LászlóElolvasom

Kinyomozta Torrente felügyelő Bödőcs nem arról híres, hogy a hatalom kegyeit keresi, mgis úgy tűnik kedveli a hatalom. Felújították a katolikus templomot Búcsúszentlászlón. Bödőcs Tibor humorista 1982. december 11-én születettElolvasom

Új videóval jelentkezik a katasztrófavédelem, amelyben Görcsös Ákos, XIV. kerületi tűzoltót mutatjuk be, aki nem mást tűzött ki maga elé célnak, mint megnyerni az idei Tűzoltó- és Rendőr Világjátékokat CrossfitElolvasom

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront „Szabadságmenet” elnevezésű, az oktatás fejlesztését követelő demonstrációján Budapesten,Elolvasom

Egy videó Menczer Tamás rögeszméjéről. A volt fidelitasos, most már fő fideszes megmondó ember vélekedése az ellenzékről, amelyik szerinte háborút akar. Aztán rá kell jönnöm újra, hogy ez csak szemfényvesztés.Elolvasom

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának azElolvasom

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. AzElolvasom

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.     Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön az MTI-vel.    Dunai Tamás 1949. július 7-énElolvasom

Kábítószer befolyása alatt, életveszélyes manőverekkel próbált meg elmenekülni egy 26 éves sofőr a rendőrök elől, aki végül a XV. kerületben került kelepcébe. Közúti ellenőrzésnek indult, majd több kerületen átívelő hajszaElolvasom

A képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött arról, hogy indul a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára által kiírt Országos Görpark Program pályázatán. A városvezetés állami támogatással a Mogyoródi úti Sportközpontban szeretne egyElolvasom

Zalán György A családi legendárium része – ez most így furcsa, a családban már én vagyok a legöregebb, már minden, amit a családról mesélek, lehet legenda -, bátyám és unokabátyámElolvasom

Szponzorált tartalom Kamionmentés, Pest megye, Magyarország, Európa A Vajdaco Trans Kft fuvarozás,  fuvarközvetítés, és tárolás alapszolgáltatásokkal működik a piacon, dea kamion mentés és trailerek bérbeadása valamint autószállító trélerek és pótkocsikElolvasom

Szponzorált tartalom NICK VUJICIC a diákoknak és az egyetemistáknak is külön előadást tart Budapesten ez év március 13-án, hétfőn!  „A bántalmazás, az erőszak mindig abból ered, hogy valaki azt hiszi,Elolvasom