Budapesten, pontosabban Zuglóban alakít ki egy mecsetet tagjai számára a Magyar Iszlám Közösség. A most vásárolt épület külsőségekben nem, ám beltéri kialakításában a klasszikus mecseteket idézi majd. Mint Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség vezetője a Lokálnak elmondta: március végére szeretnének elkészülni a munkálatokkal.
Mecsetet építhet Budapesten a Magyar Iszlám Közösség, amely már meg is vásárolt ehhez egy zuglói ingatlant – adta hírül az atv.hu. Kovács Miklós Ahmed imám mindezt egy prédikációjában osztotta meg a hívekkel még januárban.
– Nálunk, Nyugaton a mecset egyben egy kulturális központ is – mondta Kovács, aki szerint szükség van arra, hogy a muszlimok támogassák ennek a mecsetnek a létrehozását, ugyanis itt találkozhatnak és eszmét cserélhetnek egymással.
A Lokál megkereste a Magyar Iszlám Közösség vezetőjét, aki szerint „médiacirkusz” kezd kialakulni és mindenki mecsetépítésről beszél már, ami szerinte nem igaz.