Mentőknek kellett kórházba szállítaniuk azt a tizenhat éves lányt, akit még szeptember 12-én a zebrán ütött el Várnai László, a CivilZugló önkormányzati képviselője, tudta meg a Blikk. A baleset, mint írják,Elolvasom

A Thököly és a Dózsa György út kereszteződésétől nem messze található komplexumból az üzleteknek legkésőbb májusban ki kell költözniük. A bevásárlóközpont helyén a tervek szerint a Nemzeti Korcsolyázó Központ 2022-reElolvasom

A tegnapi nap bejártam a területet, amely felháborodást váltott ki az ingyenes étkeztetéssel és a fedél nélküliek között vont összefüggéssel kapcsolatban. Néhány fotót is készítettem. A környék csendes volt, „csöveseknek”Elolvasom

Átadták a budapesti Paskál fürdő új fürdőépületét, az 1,4 milliárd forintos beruházással kibővült létesítmény hét új medencével üzemel, és egész évben nyitva tart – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői ésElolvasom