Az első iparkiállítás Magyarországon az 1842-es „Első magyar iparműkiállítás volt”. Ezt gyors iramban követte az 1843-as és az 1846-os kiállítás, majd hosszú szünet után az 1867-ben újjáalakított Iparegylet kezdeményezte, hogy 1871-ben rendezzenek „Magyar Általános Kiállítást” a Városligetben. Erre akkor nem került sor, mert az 1873-as Bécsi Világkiállítás előkészületeire elfogyott az összes pénz. Az Iparegylet következő kezdeményezése 1879-ben indult, ekkor úgy tervezték, hogy 1884-ben megnyílhat a kiállítás. Ekkor meg a fővároson bukott meg az ötlet, mert a főváros törvényhatósága csak akkor volt hajlandó támogatni a gondolatot, ha nem az Iparegylet, hanem a kormány vállal felelősséget a kiállításért. Ez akkor elmaradt, de 1883-ra már minden akadály elhárult, mert ekkor az 1885. évi Általános Kiállítás megrendezését törvénybe iktatták. Helyszínül a Városligetet választották.
A kiállítás területe a Városligetben az Iparcsarnokkal
A kiállítás feladata a hazai gazdaság és kultúra minden ágának alapos bemutatása, „önmagunk megismerése” volt. „Nem a rendkivüliségek, a sajátlagosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a kiállítónak, hanem az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy állandó, használható munkát tudunk előállítani, hogy gondosan ápolt, egészséges és messze távolba is elszállítható ipari és gazdasági terményeinkkel kiáltjuk a versenyt”. A szervezést 61 tagú bizottság irányította. Minden egyes kiállított termék komoly előbírálaton esett át, melynek során 3 feltételnek kellett megfelelni: 1. általában kiállításra bocsáthatók-e? 2. az egyes csoportok számára kibocsátott külön utasításoknak megfelelnek-e? 3. azok a magyar korona területén termeltettek-e, vagy lényeges részükben a magyar korona területén állíttattak-e elő? A pótkiállításokkal együtt 300 ezer m2 összterületen a magyar kiállítók mellett 200 külföldi cég is bemutatkozhatott. Az állandó kiállításon kívül még 21 időleges kiállítást is tartottak (pl. Hízott juhkiállítás – május 17-24., Élő méhek nemzetközi kiállítása – augusztus 20-30., vagy Agancs kiállítás – október 15-22.) A kiállítás idejére a parlamentben az ellenzéktől is a legmesszebbmenő lojalitást várták el. „Az Országos Kiállítás tartamára szánt hónapokat politikai agitációkkal, polémiákkal s a kölcsönös kritizálásnak kíméletlenségeivel nem célszerű megzavarni.” (Pesti Napló 1885. július 1.)
A kiállítás előkészítésével kapcsolatos munkák ismét alakítottak a Városligeten: elkészült a Stefánia (a mai Olof Palme sétány), szabályozták a tavat, és ismét átalakították a rundót. A kiállítás céljára emelt 105 épület (melyek egy részét id. Bobula János építész tervezte) miatt sok fát ki kellett vágni. „A heves felszólalásra okot adó fakivágás csakis a nagy iparcsarnok és a főbejárat közti nyugati részen történt. … Miután pedig a feltöltött szabad tér parkírozva, csatornázva és gyönyörűen világítva lett, az előbb felháborodott közvélemény csakhamar nemcsak megnyugodott, hanem arról is meggyőződött, hogy a városliget ezen tündéri fényben ragyogó úgynevezett „corso” létesítése által elannyira nyert díszében, hogy ezt jövőben is fenntartani kellene” A főváros kitett magáért: irdatlan mennyiségű pénzt költött az utak kövezésére, a Városliget feldíszítésére, a Stefánia út villanyvilágítására. Felállítottak egy lakásirodát, hogy a fővárosba látogató tömegeknek szállást tudjanak biztosítani. A főváros felszólította a rendőrfőkapitányt, hogy biztosítsa a közjárművek tisztaságát, követelje meg a hordárok tisztes öltözetét, és biztosítsa, hogy a városba érkező idegenek meg legyenek óvva a csavargók zaklatásától. A kiállítás 1885. május 2-án, Rudolf trónörökös védnökségével nyílt meg, a hivatalos katalógus szerint 270 000 m2-en, 600 kiállítóval. Olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a
Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái.
A kiállítás alatt a bemutatók mellett több nemzetközi kongresszust is tartottak. Helyet kaptak így az agrár, a bányászati, kohászati és földtani egyesületek találkozói. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Dohányozni a kerthelyiségeken és a vendéglőkön kívül szigorúan tilos volt. Nagyobb kosarat, csomagot, bőröndöt a bejárati ruhatárakban le kellett adni, a kiállításon vett nagyobb tárgyakat pedig csak a számla bemutatásával lehetett kivinne a kiállítás területéről. Az akkori Műcsarnokot –ma Magyar Alkotóművészek Háza– kivéve, minden helyiségbe be lehetett lépni pálcával, ernyővel, vagy napernyővel. A kiállított tárgyakat megérinteni tilos volt, lerajzolni is csak a kiállító írásbeli s az igazgató
által láttamozott engedély birtokában lehetett. A kiállítás rendkívül népszerű volt, nyitva tartása fél éve alatt 1 760 ezer látogatója volt.
A kiállítás épületei közül hármat nem bontottak le: az Iparcsarnokot, a Műcsarnokot és a Király pavilont. Az első kettő múzeumként funkcionált tovább, míg az Ybl által tervezett épületben Gerbeaud nyitott cukrászdát. Mivel ezek az épületek a kor fő törekvéseit illusztrálták, meghagyásuk szimbolikus értékű volt. Az Iparcsarnok a gazdasági, a Műcsarnok a kulturális felzárkózás reményét, a Király pavilon pedig a Béccsel egyenrangú uralkodói székhellyé emelkedés vágyát jelezte.
Forrás: varosliget.info
