Pótold be elmulasztott második oltásodat

Ha tetszett oszd meg a profilodon

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében csütörtöktől az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni – jelent meg a koronavirus.gov.hu portálon.

    Azt írták: így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta. Hozzátették: számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát fogja felajánlani, amellyel az első oltás is történt.
    Akinek még esedékes az első vagy második oltása, az ugyanúgy az első oltás során fogja megkapni az oltóhelyen a második oltás időpontját. Emellett az érvényes regisztrációval rendelkezők továbbra is tudnak első és harmadik oltást is foglalni az időpontfoglalóban a kórházi oltópontokra.


    A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a Pfizer-, a Szputnyik, a Sinopharm-, a Moderna- és az AstraZeneca-vakcinák hatásossága is csak két oltás után teljes. A vírus elleni megnyugtató védelem kialakulásához tehát szükség van a második oltásra is – írták. Hozzátették: az idősek, krónikus betegek esetében különösen fontos ez. Aki bármilyen oknál fogva elmulasztotta volna a második oltását, még meggondolhatja magát és foglalhat magának időpontot – tartalmazza a közlemény.


    Csütörtöktől a tajszámmal rendelkezőknek lehetőségük nyílik az elmaradt második körös oltásukra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon az „Oltás időpontfoglalás TAJ számmal” menüpontra kattintva.
    A felületen a tajszám és a születési idő megadásával már azok is foglalhatnak időpontot a kórházak által kiajánlott helyekre, akik az első oltásukat már megkapták itthon, viszont a második oltásukat még nem vették fel a vakcinához meghatározott várakozási időn túli időpontig. A második oltás időpontja az első oltástól számítva a Pfizer és a Szputnyik esetében 21 nap, a Moderna és a Sinopharm esetében 28 nap, az AstraZeneca esetében 12 hét, Janssen esetében nincs szükség második oltásra.


    Az időpontfoglalóban tehát azok tudnak második oltást foglalni, akiknek a második oltása a fenti határidőben elmaradt.
    Az oltandó csak olyan típusú vakcinára foglalhat időpontot második részoltásként, amilyen vakcinát első dózisként kapott. Amennyiben orvosszakmai indok miatt ezt nem kaphatja, oltását a háziorvosának, kezelőorvosának bevonásával kell megszervezni – írták.
    Jelezték, az alapfolyamat nem változott: továbbra is az első oltás alkalmával az oltóponton kell egyeztetni az időpontot a második oltás felvételére. Akinek van egyeztetett időpontja a második oltásának felvételére, annak nincs teendője.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .