Megszűnt Sápi Attila mandátuma

A képviselő-testület csütörtöki ülésén megszüntette az MSZP-s Sápi Attila mandátumát, döntött a nyugdíjasok ingyenes uszodahasználatáról és egyéb támogatások odaítéléséről is.

A képviselő-testület megszüntette a 2016. január 5-én eltűnt Sápi Attila MSZP-s helyi képviselő megbízatását. Az önkormányzati törvény értelmében, aki egy éven át folyamatosan távol marad az ülésekről, elveszíti megbízatását. Sápi 2016. január 21. óta nem vett részt a döntéshozatalban.

A testület továbbá arról is döntött, hogy a jövőben is biztosítja az ingyenes úszás lehetőségét a kerületi nyugdíjasok és a Polgármesteri Hivatal dolgozói számára, ezért az uszodahasználatról ismét szerződést köt a BVSC-vel. Emellett kibővítették a Zuglóiak Egymásért Alapítvány diákösztöndíjára jogosultak körét, és 10,5 millió forintra emelték az Alapítvány működési keretét.

Ezen kívül a képviselők négymillió forintos támogatást adtak a Magyar Vöröskereszt fővárosi szervezetének az általános iskolai diákok, a bölcsődei és óvodai dolgozók, valamint ügyfélszolgálati feladatot ellátó személyek elsősegély oktatására, és három millió forintot szavaztak meg az Ond vezér útja 10–24. előtti balesetveszélyessé vált növénykazetta támfal felújítására.

A testület ezen felül a Szatmár utca 90. szám alatti lakóépület szanálásáról és a környező önkormányzati tulajdonú telkekkel való egyesítéséről is határozott, hogy a Mesevonat Bölcsőde bővítésére irányuló VEKOP pályázat sikere esetén kiadható legyen az építési engedély.

A grémium 2022 augusztusáig meghosszabbította a Hungast-Mecsek Kft.-vel korábban megkötött közétkeztetési szerződést, ugyanakkor nem fogadta el dr. Békefi László átláthatósági biztos jelentését.

Forrás: zuglo.hu

Ha tetszett oszd meg a profilodon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .