Egy éjszaka 19 autót törtek fel

Ha tetszett oszd meg a profilodon

Vádat emeltek egy 17 éves fiú és társa ellen, mert egy csepeli műhelyből két alkalommal onnan eltulajdonított járművekkel szerszámokat loptak, majd pár nappal később a fiú újabb 19 gépkocsit tört fel – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

    A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2022 áprilisában egy társával együtt betört egy csepeli szerelőműhelybe, ahol akkumulátorokat és különböző szerszámokat gyűjtöttek össze és egy telephelyen álló gépkocsival elvitték, amely útközben meghibásodott, ezért otthagyták.
    Az elkövetők a következő két hét alatt még kétszer törtek be ugyanabba a műhelybe, ahonnan alkatrészeket, szerszámokat és egy újabb autót loptak el, de az is „lerobbant”, ezért helyette egy közelben parkoló másik autót feltörtek és elvittek. Ezzel az autóval Dunaharasztiig jutottak, ahol egy kerítésnek ütköztek.
    A három betöréssel a fiatalok összesen több mint egymillió forint, a rongálással pedig több százezer forint kárt okoztak.
    A fiatalkorú vádlott pár nappal később, egyetlen éjszaka, további 19 gépkocsit tört fel Csepelen azért, hogy azokat ellopja, vagy azokból értékeket szerezzen. A vádlottat az eljárás során letartóztatták és egy javítóintézetbe helyezték, ahonnan megszökött.
     A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség fiatalkorúak büntetőügyeinek részlege a letartóztatásban lévő fiatalt több rendbeli lopással, továbbá fogolyszökéssel vádolja és fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz.
     Társa jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, az eljárást vele szemben elkülönítették – áll a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .