Népszavazás a Liget Projekt ügyében?

A Liget Budapest projektet érintő népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság (FVB). A Moldován László, VII. kerületi LMP-s képviselő által eredetileg beadott három kérdés közül a bizottság által jóváhagyott így szól:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy módosítsa a városligeti építési szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett legkisebb zöldfelülete 70 százalék legyen?”

Ha a kérdést 15 napig nem fellebbezik meg, akkor a népszavazás megrendezése érdekében aláírásgyűjtés indulhat Budapesten. Amennyiben az LMP-s politikusnak 30 nap alatt sikerül 138 ezer hiteles aláírást összegyűjtenie, akkor szavazhatnak a kérdésben a budapestiek. A referendumot kezdeményező Moldován László szerint végre tisztázni lehet, hogy pontosan mit ért a Városliget Zrt. zöldfelület alatt. A népszavazás eredményessége esetén pedig meg lehet akadályozni a ligetbe tervezett épületek egy részének megépítését – tette hozzá az LMP politikusa. A parkot átfogóan megújító Liget Budapest projektnek köszönhetően a zöldfelület aránya 65 százalékra növekszik, rehabilitálják a növényzetet, és radikálisan csökken majd az autóforgalom a ligetben – olvasható a Városliget Zrt.-nek az FVB döntése kapcsán kiadott közleményében.

 

Megjegyzik: az elérendő zöldfelület mértékét a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) határozza meg, amelynek alapján már most is jelentősen nőni fog a park zöldfelülete a jelenlegihez képest. Amennyiben a VÉSZ-ben foglalt rendelkezések változnak, természetesen a Városliget Zrt. annak megfelelően folytatja a Liget Budapest projekt végrehajtását, a terület komplex megújítását – tették hozzá. Közben a Városligeti-tónál megkezdődtek a nyári vizes világbajnokság építési munkálatai. A tavon lesz a szinkronúszásverseny, mobil medencéket és lelátókat építenek a betonmederbe. A vb-k történetében most először fordul elő, hogy a szinkronúszók versenyét külső helyszínen, a csónakázótóban felépített medencében bonyolítják majd le. A 17. FINA-világbajnokságot július 14. és 30. között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

Forrás: pestisracok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .