Rédl Andrásnak köszönhetően újabb két világbajnoki aranyéremmel bővült a nyári világversenyeken szerzett zuglói érmek száma.
„Tisztában voltak vele, hogy mindig a táv második felét nyomom meg, eszerint építették fel a taktikájukat; abban bíztak, hogy − hatalmas előny kialakításával − megtörnek. A lépést azonban tartottam, mi több, hatszáznál már vezettem, ezzel német vetélytársam esett össze lélekben”
mondta Rédl a nemzetisport.hu-nak
A KSI SE 18 esztendős kajakosa a romániai ifjúsági világbajnokságon 500 és 1000 méteren is a legjobbnak bizonyult. Rédl András már korábban is bizonyította tehetségét, hisz a 2017-es maratoni Európa-bajnokságon, valamint a 2018-as Olimpiai Reménységek Versenyén is nyerni tudott már, ám az igazi áttörést a napokban elért két világbajnoki győzelme jelentheti majd számára. Egyrészt, mert rangos sikerrel tudott búcsúzni az ifjúsági korosztálytól, másrészt azt is bizonyítani tudta, hogy jövőre az U23-as és a felnőtt mezőnyben is komolyan kell majd vele számolni.
„Abban a pillanatban, hogy első lettem, lenyugodtam, és higgadtan vágtam neki az ötszáz méteres versenynek”
– mondta a KSI kajak-kenu szakosztályának 18 éves sportolója, Redl András nem sokkal azután, hogy az ifjúsági világbajnokságon az 500 és az 1000 méteren egyaránt aranyérmet szerzett.
Zuglói Lapok/nemzetisport.hu