Szakmai konferencia Zuglóban a kábítószer fogyasztás elleni fellépésről

Közös gondolkodás és helyi cselekvés címmel rendezett a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) online szakmai konferenciát.

Az eseményen a szakemberek elemezték a drogprevenciós programok feltételrendszerét, megismerték egymás eredményeit, konzultáltak a cselekvési tervekről és a megvalósítási stratégiákról.

A Sokacz Anikó, a Zuglói Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke vezette III. online szakmai konferencia részvevőit Kerpel-Fronius Gábor Budapest főpolgármester-helyettese, a Budapesti KEF elnök köszöntötte. A politikus hangsúlyozta: a szenvedélybetegséggel kapcsolatos problémák kezelésére budapesti szintű együttműködésre van szükség. A főpolgármester-helyettes kiemelte: a Zuglóban folyó példaértékű munka tapasztalataiból a főváros is sokat kamatoztathat.

Miskolczi Tamás, az EgészségPorta Egyesület elnök úgy vélte, a zuglói modell azért jó, mert a munkába bevonják a civil szervezeteket is. Az egyesületi elnök tevékenységükről szólva kiemelte: céljuk az egészség megőrzésének támogatása, de azt is fontosnak tekintik, hogy a segítségre szorulók érezzék, nincsenek egyedül.

Az Óbudán működő Egyboglya a Családi Közösségekért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Erdeiné Csepregi Erzsébet tájékoztatójában kiemelte: feladatuk, hogy a városi embereket megismertessék a vidéki élettel, illetve segítsék a generációs problémák áthidalását és a gyerekek tanuljanak az idősektől.

A zuglói Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője, Galló Ramóna kihangsúlyozta: alapítványuk a kerületi önkormányzat támogatásával működik. Célcsoportjukba a serdülők tartoznak. Feladatuk a szenvedélybetegek alacsony szintű gondozása. A szakmai vezető azt is elmondta, hogy COVID-19 hívta életre a zuglói KEF támogatásával működő Alkoholiránytű programjukat.

Szabó Judit Izabella, a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítvány kuratóriumi elnök azt mondta: tevékenységüket Baranya és Tolna megyében fejtik ki. A szenvedélybetegek terápiás kezelését végzik, de a megelőzésre is figyelmet fordítanak.

A bemutatkozást követően dr. Hada Zsuzsanna pszichiáter vezetésével Open Space Műhely formájában a konferencia résztvevői arra keresték a választ, hogy milyen módon, mely civil csoportok vonhatók be a KEF munkájába, illetve hogyan érhetik el a célcsoportokat a civil és egyéb szervezetek az igények és a kínálat találkozásának tükrében – írja a zuglo.hu

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .