Nagy lendületet kapott az új zuglói városközpont beruházása

Pláza helyett közösségi teret, irodákat, bevásárlóközpontot és lakást is magába foglaló centrum épülhet, magyar beruházó projektjeként.

Korábban plázát terveztek a Bosnyák tér mellé – mint ahogy arról 2017-ben lapunkban is beszámoltunk – már a látványterveket is kiküldték a sajtónak a Mundo Centerre keresztelt létesítményről és a plázastopot elkerülő építési engedély is megvolt. A munka azonban nem kezdődött el és a lengyel hátterű beruházó végül kilépett a fejlesztésből, melyet a magyar tulajdonú Bayer Construct Zrt. vett át.

Most a portfolio.hu a Magyar Közlönyre hivatkozva arról számol be, hogy kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a Rákospatak utca és a Bosnyák utca által határolt terület ingatlanfejlesztését Zuglóban, ahol korábban a Mundo Center megépítését tervezték. Szintén a Magyar Közlönyben újból aktualizálták a 4-es metró Bosnyák térig történő meghosszabbításának kérdését, igaz egyelőre még nem a konkrét tervek szintjén – számol be a lap.

A MOM Parkhoz hasonló teret kaphat Zugló
A beruházás karaktere eközben jelentősen megváltozott: már nem a 107 ezer négyzetéteres plázát tervezik felépíteni, hanem Zugló főépítésze, Barta Ferenc elmondása szerint egy a MOM Parkhoz hasonló, vegyes funkciójú ingatlant, ahol lehet iroda, bevásárlóközpont, és kis arányban lakás is.

Hozzátette: a piacot is várhatóan átépítik, illetve hangsúlyozta még, hogy várhatóan egy 5-6 éves projektről lehet szó. A kerület polgármestere pedig egy kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: közösségi térként és szolgáltatóközpontként újulhat meg a terület.

Címlapfotó: wikipedia

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .