Testületi döntések Zuglóban

A költségvetés módosítása, tanulmány készítése a parkoló automaták elhelyezéséről, ingatlanértékesítés, többek között ezekről döntött a képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén.

A képviselők határoztak a szociális rendelet módosításáról, vis major támogatás igényléséről, alapítványok dotálásáról, közterület elnevezéséről és térfigyelő kamerák kihelyezéséről is.

Az ülés kezdetén Horváth Zsolt alpolgármester (DK) napirend előtti felszólásában arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a Pillangó park 8/b. előtti leaszfaltozott terület zöldsávvá alakítása ügyében lakossági fórumot tartottak, amelyen az ott élők 40 százaléka vett részt. A lakók egyértelműen úgy foglaltak állást, hogy a terület váljon zöldszektorrá. A lakossági akarat érvényesítésére az önkormányzat megkezdte az előkészületeket.

Módosították a költségvetést a koronavírus-járvány miatt

A képviselő-testület módosította Zugló 2020. évi költségvetését. Az idén februárban elfogadott büdzsé 35,4 milliárdos bevétellel és ugyanennyi kiadással számolt. Ezt most a testület a bevétel és a kiadás oldalon egyaránt 36,2 milliárd forintra módisította. Az új tervezet 85,7 milliós államháztartáson belüli működési támogatás és 1 milliárdos finanszírozási bevétel növekedéssel számol, ugyanakkor a közhatalmi bevétel 397,4 millió forintos csökkenését prognosztizálja.

Az új előirányzat szerint a kerület az idén személyi juttatásokra 215,1 millióval, dologi kiadásokra pedig 463,4 millióval fordít többet, míg egyéb működési kiadásra 144,4 millió forinttal költ kevesebbet. A felújítási tervszámok is változtak, erre a célra a képviselők most 322,3 millió forinttal kevesebbet hagytak jóvá, ami még így is több mint 1,8 milliárd forint.

A testület arról is határozott, hogy a június 14-i vihar okozta kár helyreállításához az önkormányzat az önrész biztosítása mellett igénybe veszi a Belügyminisztérium vis maior támogatását.  A vihar az önkormányzat hat épületét rongálta meg, a kár becsült értéke 20,2 millió forint.

Zuglói lapok

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .