A zuglói rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága 01140/3332/2018. bűnügyi számon garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. szeptember 10-én 10 óra 22 perc és 10 óra 25 perc között Budapesten, az 1-es villamoson az Erzsébet királyné útja és a Zugló vasútállomás megállók között egy injekcióstűvel megszúrta utastársát.
A feltételezett elkövető 30 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas férfi. A bűncselekmény elkövetésekor kék trikót, melegítőfelsőt, kék farmernadrágot és fekete sportcipőt viselt.
A férfiról felvétel készült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Hirdetés