Zugló – Elkészült az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletének szabályozásáról szóló új rendelet tervezete.
A szabályzó a korábban felhalmozódott problémák megoldásán túl biztosítja a minőségi lakhatást és a bérlakás állomány növelését, illetve megteremti a gazdaságilag és működésileg is hatékony üzemeltetés feltételeit.
Hirdetés
Duguláselhárítás XIV. kerület Zugló
Az új jogszabályt az tette szükségessé, hogy a még hatályos rendelet már elavult, nem igazodik a kor igényéhez és a megváltozott körülményekhez.
Elkerülhetetlen a reform
Vida Attila, önkormányzati képviselő (LMP), lakhatási ügyi tanácsnok már többször hangot adott annak a véleményének, hogy elkerülhetetlen a lakásgazdálkodás megreformálása, miután Zuglóban az önkormányzati bérlakások évente 500-600 millió forint hiányt és 300-500 millió forintos amortizációs veszteséget termeltnek. Az elmaradt felújítások költsége pedig már elérte a 3-4 milliárd forintot. Emellett a bérlők egyharmada nem fizet lakbért, közös költséget és közüzemi díjat, emiatt mintegy 900 millió forint kintlévőség halmozódott fel, amely részben már elévült.
– Két út áll előttünk, vagy érdemben beavatkozunk és konszolidáljuk a helyzetet, vagy félrenézünk, ami Zuglóban is az önkormányzati lakásállomány felszámolását eredményezheti – jelentette ki Vida Attila. – Ehhez nem akarunk asszisztálni, ezért kezdeményeztük a meglévő rendszer átalakítását – fűzte hozzá a lakásügyi tanácsnok, aki szerint tovább növeli a bajt, hogy a jelenlegi lakbérek közel tíz éve lettek megállapítva, azóta viszont a karbantartási és felújítási díjak mintegy 70 százalékkal emelkedtek, így a költségalapú lakbérek nem fedezik a fenntartás költségét.
Teljes információ a zuglo.hu önkormányzati portálon