Home / Önkormányzati hírek / Horváth Csaba közleménye

Horváth Csaba közleménye

Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonomban. A Központi Nyomozó Főügyészség korrupcióval gyanúsított meg.

A mai napon megjelentem a Központi Nyomozó Főügyészségen és a gyanúsítással szemben panasszal éltem. A rám felrótt korrupciós cselekményt nem követtem el, a lelkiismeretem tiszta. Az ügy időzítése és indíttatása egyértelműen politikai. Ezt támasztja alá az is, hogy két nap múlva, az ellenzék közös listáján való szereplésem miatt már nem tehették volna meg, ezért volt így időzítve.

Tudjuk mire számíthatunk ettől a rezsimtől. Két napja az elesettek szószólója, Iványi Gábor volt soron, ma én és holnap pedig bárki, aki nem kívánja ezt a rezsimet hatalomban tartani és ennek hangot is ad. A következő hetekben újabb és újabb támadásokra lehet számítani ellenzéki politikusok és közéleti szereplők ellen, ezeknek semmi más célja nincs, mint az ellenzéket lejáratni és az egységét bomlasztani. Néhány hét múlva a magyarok eldönthetik, hogy ilyen országban akarnak-e élni.

Horváth Csaba

Zugló polgármestere

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Citadella története

A Citadella egy erődítmény és kilátópont Budapesten, Gellért-hegy tetején található. Az épületet a Habsburg Birodalom építtette a 19. században, és azóta is egy fontos látnivaló és jelkép a városban. Az épület története: Az 1850-es években, a Habsburgok által vezetett birodalom számos várost erősített meg a forradalmi és szabadságharcos eseményeket követően. A Gellért-hegy teteje is egy

Cikk arról, hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat vezetéket

Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az amerikaiak robbantották fel. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Búvár- és Mentési Központja olyan homályos helyen található, mint a neve – az egykor vidéki sávban Panama Cityben, egy jelenleg virágzó üdülővárosban Florida délnyugati részén, Alabamától 70 mérföldre délre a határtól.  A cikk szerint a központban évtizedek

„Mindenki szerette egymást”: a jugonosztalgia felemelkedése

Déli szomszédainknál is sokan emlékeznek vissza – derűs szívvel – a volt Jugoszláviára. Míg a volt Jugoszlávia sok polgára hiányolja az alacsonyabb árakat és a globális elismerést, mások óvakodnak a Tito-korszak túlromantizálásától – írja a The Guardian Mint sok ország a volt keleti blokkban a „diktátoraikra” szívesen emlékeznek. Ebből a szórásból a volt jugoszláv partizán

Szóval itt vannak!

Torrente felügyelő Ez már a harmadik UFO az amerikai légtérben, ami miatt vadászgépeket kellett indítani a megsemmisítésük érdekében – írja a The Guardian És mi van akkor, ha ezek az űrből érkeztek? Az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett – közölte a kanadai