Home / Hírek / A 133.-ból a 20. helyre lépett egy év alatt a Magyar Posta

A 133.-ból a 20. helyre lépett egy év alatt a Magyar Posta

Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát.

A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató a „Rising Star” nevű díjat vette át, amely a fejlettségi listán legnagyobbat előre lépő posta elismerése. Ezzel az eredménnyel a Magyar Posta a V4 országok közül is a legelőkelőbb helyre ugrott.

A 192 országot tagjai között számláló Egyetemes Postaegyesület (UPU) idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Az Egyesület feladata az országok közötti postaforgalmi szolgáltatások szabad biztosítása. E szervezet minden évben egységes mérőszámok alapján értékeli az egyes országok postáinak fejlődését, és méri, hogy az adott nemzeti posta mennyiben járul hozzá országa nemzetgazdaságának teljesítményéhez.

A nemzetközi szervezet által statisztikai eredmények alapján összeállított rangsorban a Magyar Posta a tavalyi 33. helyezés után – a 2023. évben nyújtott teljesítménye alapján – idén a 20. helyre került. A Magyar Posta a Rising Star díjat nyerte el, amelyet elnevezéséből adódóan az a posta kapja, amely az egyéves időszak alatt éri el a legnagyobb fejlődést.

A nemzetközi rangsor összeállítása olyan, egymással összevethető adatokon alapul, mint a postai szolgáltatások sebessége és kiszámíthatósága, nemzetközi elérése és szerepe a nemzetközi kereskedelemben, azaz az adott postai szolgáltató hány országba és mekkora mennyiségű küldeményt képes továbbítani. Értékelési szempont továbbá a postai szolgáltatások üzleti modelljének eredményessége, és nem utolsó sorban az adott postai szolgáltatónak a társadalmi, gazdasági és technológiai kihívásokhoz való alkalmazkodóképessége.

A Magyar Posta ezzel az elismeréssel egy újabb mérföldkőhöz érkezett azon az úton, hogy teljesítse a vele szemben támasztott tulajdonosi elvárást, miszerint a XXI. századi ügyféligényekhez alkalmazkodó, arra hatékonyan reagáló, ügyfélközpontú, digitális és fenntartható postává fejlődjön.

Címlapfotó: A világ 20 legjobb postája közé került a Magyar Posta az Egyetemes Postaegyesület idei listáján

Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát. A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató a „Rising Star” nevű díjat vette át, amely a fejlettségi listán legnagyobbat előre lépő posta elismerése. Ezzel az eredménnyel a Magyar Posta a V4 országok közül is a legelőkelőbb helyre ugrott.

2024. október 10..

upu_700x400px

dr. Kohuth Viktor, üzleti vezérigazgató-helyettes, Magyar Posta Zrt., dr. Balczó Barnabás, elnök-vezérigazgató, Magyar Posta Zrt., Fucskó Ádám, nemzetközi üzleti osztályvezető, Magyar Posta Zrt.

Magyar Posta Zrt.


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Citadella története

A Citadella egy erődítmény és kilátópont Budapesten, Gellért-hegy tetején található. Az épületet a Habsburg Birodalom építtette a 19. században, és azóta is egy fontos látnivaló és jelkép a városban. Az épület története: Az 1850-es években, a Habsburgok által vezetett birodalom számos várost erősített meg a forradalmi és szabadságharcos eseményeket követően. A Gellért-hegy teteje is egy

Cikk arról, hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat vezetéket

Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az amerikaiak robbantották fel. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Búvár- és Mentési Központja olyan homályos helyen található, mint a neve – az egykor vidéki sávban Panama Cityben, egy jelenleg virágzó üdülővárosban Florida délnyugati részén, Alabamától 70 mérföldre délre a határtól.  A cikk szerint a központban évtizedek

„Mindenki szerette egymást”: a jugonosztalgia felemelkedése

Déli szomszédainknál is sokan emlékeznek vissza – derűs szívvel – a volt Jugoszláviára. Míg a volt Jugoszlávia sok polgára hiányolja az alacsonyabb árakat és a globális elismerést, mások óvakodnak a Tito-korszak túlromantizálásától – írja a The Guardian Mint sok ország a volt keleti blokkban a „diktátoraikra” szívesen emlékeznek. Ebből a szórásból a volt jugoszláv partizán

Szóval itt vannak!

Torrente felügyelő Ez már a harmadik UFO az amerikai légtérben, ami miatt vadászgépeket kellett indítani a megsemmisítésük érdekében – írja a The Guardian És mi van akkor, ha ezek az űrből érkeztek? Az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett – közölte a kanadai