A most elfogadott 2026-os költségvetés a kormányzati elvonás növekedése miatt feszes, de nem engedünk abból, hogy növelni akarjuk a felújításokra, beruházásokra szánt összeget.
Csütörtöki ülésén elfogadta a zuglói képviselő-testület az önkormányzat 2026-os költségvetését. A büdzsére tizenegyen szavaztak igennel, kilencen tartózkodtak. Jó jelnek veszem, hogy a „nem” gombot senki nem választotta, és még Rozgonyi Zoltán Fidesz-frakcióvezető is „biztató tartózkodásnak” minősítette a szavazatukat, miután nem nagyon tudott belekötni semmibe.
A költségvetés tervezése nem volt egyszerű feladat, hiszen az önkormányzatok nincsenek egyszerű helyzetben: úgy kell kigazdálkodniuk a növekvő béreket és fenntartási költségeket, hogy közben a kormány is egyre többet von el. Zuglótól például idén 5,8 milliárd forintot vesznek el szolidaritási adó címén.
A költségvetést ennek ellenére sikerült úgy megtervezni, hogy nő például a közalkalmazottak cafeteria kerete, szerény mértékben emelkedik a Zugló-pótlék és többet tudunk adni pénzbeli szociális ellátásként is.
Ahogy korábban is mondtam, ingatlan értékesítést nem terveztünk a költségvetésben. Ha lesz is ilyen, annak bevételét döntésünk alapján csak fejlesztésre fordíthatjuk, tehát nem éljük fel a vagyont, hanem visszaforgatjuk. Önkormányzati lakások felújítására közel 200 millió forintot szánunk, egyéb felújításokra 130 milliót.
Az intézmények megújítása kiemelt célunk: idén egyebek mellett 400 millió forintot szánunk a Mazsola Bölcsőde felújítására, 250 milliót a Tihany Óvodára. A fogászati szakrendelő megújítására 370 millió forintot tervezünk.
A képviselők részéről is számos kisebb-nagyobb fejlesztési igény érkezett, ezek egy része kifejezetten hasznos és kreatív ötlet. Most csütörtökön azonban ezekről még nem döntöttünk. Az igények vizsgálata jelenleg is zajlik és március 5-én újra elővesszük ezeket, amikor módosítjuk a most elfogadott büdzsét.
Csütörtökön technikai értelemben tartottunk egy másik ülést is, közvetlenül a költségvetési döntés előtt. Ezen egyebek mellett pontot tettünk végre a Budapest Táncművészeti Stúdió által használt Miskolci utcai épület ügyének végére: az iskolát fenntartó alapítvány ismét hivatalos bérlője lett az ingatlannak. A Stúdió tehát nyugodt körülmények közt folytathatja mindannyiunk által nagyra tartott munkáját.
Rózsa András
Zugló polgármestere













