Home / Hírek / Elkészült az M3-as kivezetőjénél a zajvédő fal eddig hiányzó szakasza

Elkészült az M3-as kivezetőjénél a zajvédő fal eddig hiányzó szakasza

Elkészült az M3-as autópálya fővárosi kivezetőjénél a zajvédő fal eddig hiányzó, több mint egy kilométeres, a XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakasza.

Karácsony Gergely főpolgármester a zajvédő fal csütörtöki átadásán arról beszélt, hogy a XV. kerület az előző időszak vesztese volt. Ez a veszteség itt van, az eddig hiányzó zajvédő falban, a fel nem újított XV. kerületi utakban, a megtervezett, majd a beruházás előtt a projektlistáról lehúzott újpaloltai villamosban és a „borzasztó” állapotban lévő Csömöri úti felüljáróban – mondta.
A főpolgármester kijelentette: az első projekttel készen vannak, és lesz még néhány közös ügyük a kerülettel. Azt az adósságot, amellyel a főváros vezetése tartozik a kerületieknek, azt „szépen lassan vissza tudjuk törleszteni” – fogalmazott.
Karácsony Gergely kiemelte: a zöld várospolitika egy legfontosabb eleme a zajvédelem.
A főpolgármester azt mondta, a kormánnyal közös fejlesztésekkel meg kellene állítani azt a folyamatot, hogy Budapest kiürüljön és az agglomerációban keressenek jobb életkörülményeiket a fővárosaik. Csökkenteni kell azt a forgalmat, amelyeket a peremkerületben élőknek el kell szenvedniük- hangsúlyozta a főpolgármester hozzátéve, hogy a most átadott zajvédő fal ennek a politikának egy fontos, apró lépése.
Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes elmondta, már múlt novemberben elkezdődött a munka annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban elkészüljön a zajvédő fal. Ez is jelzi, hogy múlt október óta egy zöld szemléletű városvezetésre van Budapesten. Ez arról szól, hogy hogyan védjük az embereket például az olyan terhelésektől, amit egy autópálya jelent a környékén lakóknak – tette hozzá.
Hajdu László (DK), a körzet egyéni országgyűlési képviselője, a kerület volt polgármestere arról beszélt, hogy majdnem negyven éve adták át az M3-as autópályát, és ezt követően harminc évet kellett várni, hogy megépüljön a zajvédő fal egyik része. A most elkészült egy kilométeres szakaszra tíz évet kellett várni – mondta.
Közölte, a zajvédő fal megépítése mellett a környező ingatlanokban nyílászárók cseréjét is elvégzik.
Németh Angéla (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) XV. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a sok kerületi család által évek óta várt zajvédő fal megépítése nagyrészt politikai okokból húzódott el, és a tétlenségnek a tavaly ősszel megválasztott új fővárosi vezetésével együtt sikerült véget vetni.
Majd négy éven át húzódott a Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakaszán a zajvédő fal építése a főváros korábbi vezetésének hozzáállása miatt – tette hozzá.
Németh Angéla kijelentette: az 1160 méter hosszú zajvédő fal megépítésével egy újabb választási ígéretet teljesítettek.
A beruházás 360 millió forintba került, a forrást a főváros biztosította.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Citadella története

A Citadella egy erődítmény és kilátópont Budapesten, Gellért-hegy tetején található. Az épületet a Habsburg Birodalom építtette a 19. században, és azóta is egy fontos látnivaló és jelkép a városban. Az épület története: Az 1850-es években, a Habsburgok által vezetett birodalom számos várost erősített meg a forradalmi és szabadságharcos eseményeket követően. A Gellért-hegy teteje is egy

Cikk arról, hogyan robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat vezetéket

Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az amerikaiak robbantották fel. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Búvár- és Mentési Központja olyan homályos helyen található, mint a neve – az egykor vidéki sávban Panama Cityben, egy jelenleg virágzó üdülővárosban Florida délnyugati részén, Alabamától 70 mérföldre délre a határtól.  A cikk szerint a központban évtizedek

„Mindenki szerette egymást”: a jugonosztalgia felemelkedése

Déli szomszédainknál is sokan emlékeznek vissza – derűs szívvel – a volt Jugoszláviára. Míg a volt Jugoszlávia sok polgára hiányolja az alacsonyabb árakat és a globális elismerést, mások óvakodnak a Tito-korszak túlromantizálásától – írja a The Guardian Mint sok ország a volt keleti blokkban a „diktátoraikra” szívesen emlékeznek. Ebből a szórásból a volt jugoszláv partizán

Szóval itt vannak!

Torrente felügyelő Ez már a harmadik UFO az amerikai légtérben, ami miatt vadászgépeket kellett indítani a megsemmisítésük érdekében – írja a The Guardian És mi van akkor, ha ezek az űrből érkeztek? Az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett – közölte a kanadai