A kormány néhány éve azt hangoztatta, hogy minden nagyobb településre új bölcsödéket akarnak. Most akkor hogy is van ez?
Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével – mondta a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese vasárnap az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
„Ebből a pénzből azok a szülők tudták legalább részben kifizetni a magánbölcsődék díját, akiknek a gyermekei nem fértek be egyetlen állami bölcsődébe se”
– jelezte Bősz Anett.
Közlése szerint a bölcsődei férőhelyhiány mindenütt problémát jelent, a szülők pedig nem tudnak dolgozni menni, ha nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét.
Barkóczi Balázs, a DK országgyűlési képviselője, oktatási árnyékminiszter szerint az Orbán-kormány „nem akar” elegendő bölcsődei férőhelyet biztosítani és „azt a kis pénzt is elveszi a családoktól”, amelyből maguk tudták volna biztosítani gyermekük elhelyezését.
„Kivonják a pénzt, tönkre teszik az ágazatot, aztán mindenkit magánbölcsődébe küldenek”
– jelentette ki Barkóczi Balázs.
Közölte: a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után visszaadja a bölcsődei támogatást a magyar szülőknek, valamint új bölcsődéket építsen hazai és uniós források felhasználásával.
„Mi nem fogjuk magukra hagyni a munkába visszatérni akaró magyar szülőket” – hangoztatta.
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
- La Femme International Film Festival Europe – első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztivál
- Magyar Péter szerint robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében
- Rendkívüli képviselő-testületi ülés: Az új kormány elé viszik az önkormányzatok ügyét










