Az önkormányzat jövő évi fejlesztési tervei, a kerékpárút-hálózat bővítése, a forgalomnövekedés és az új lakások építésének összefüggései – ezek a kérdések foglalkoztatták leginkább a képviselő-testület éves közmeghallgatásán megjelenteket. Ezen túlmenőenElolvasom

Mentőknek kellett kórházba szállítaniuk azt a tizenhat éves lányt, akit még szeptember 12-én a zebrán ütött el Várnai László, a CivilZugló önkormányzati képviselője, tudta meg a Blikk. A baleset, mint írják,Elolvasom

– Szeretnénk ezen a napon a ’70-es és ’80-as évek hangulatát visszaidézni – mondta Bagi Márta Anna, az óvoda vezetője. Ennek szellemében a korszak tárgyaiból, sajtótermékeiből készített kiállítás fogadta az épületbeElolvasom

Szolgáltatási szerződések módosításáról és a rászoruló gyerekek hétvégi étkeztetéséről is döntött a képviselő-testület a március 7-i, rendkívüli ülésen. A képviselő-testület úgy határozott, hogy a Pillangó parki sportpálya felújításával – árajánlataElolvasom

Tények a zuglói parkolási rendszerről – reagálás a csütörtökön megjelent sajtóhírekre Minden kerület, így Zugló is hosszú távú beruházásként indította el a fizető parkolási rendszerét. A rendszer beruházási költségének megtérülését márElolvasom

Ingatlanok értékesítéséről, a születési támogatás emeléséről, valamint nyugdíjas segítő alap létrehozásáról is döntött a képviselő-testület december 13-án. A testület egyhangúlag Csaniga Andreát választotta meg a Zuglói Sport-és Rendezvényszervező Non-profit Kft.Elolvasom

A közétkeztetés térítési díjának módosítása, intézményvezetői pályázat kiírása, ingatlanértékesítés, a gyermekorvosi ellátás színvonalának növelése – ezekről is döntött a képviselő-testület az augusztus 30-i rendkívüli ülésen. Karácsony Gergely polgármester az ülésElolvasom